Még tavaly tavasszal néztem meg a Romeo X Julia animét, ami Shakespeare Rómeó és Júliáján alapszik. Ez az anime nagyon nagy hatást tett rám és azóta is kavarognak bennem gondolatok róla. Ezeket próbálom az alábbiakban leírni. Igazából egy kis összehasonlítás lesz az eredetivel és az, hogy én ezt a verziót miért szeretem jobban.
Először is n nézzük meg az alapsztorit. Shakespeare művét mindenki ismeri, ezért erre sok szót nem is fecsérelnék. Ami az animét illeti, itt eléggé eltértek az eredetitől, ami szerintem a lehető legjobb döntés volt. Szóval nézzük az alapszituációt: A történet Neo Veronában játszódik, ahol a Montague acsalád átvette a hatalmat a lebegő város felett, és legyilkolta a rivális család, a Capulettek összes tagját, kivéve Capulet lányát, Júliát, akit sikeresen megszöktettek. 14 évig a lány inkognitóban nőtt fel a megmaradt Capulet cselédek segítségével. A fiatal Júlia persze már nem emlékszik a régmúlt történéseire, sem a saját hátterére, így inkább Odin-nek, a város megmentőjének öltözik be, aki megakadályozza a Montaguek elnyomását a szabademberek ellen. Persze egy ember vajmi keveset ér több tucat jól felszerelt katona ellen, így a szabotázs akciók általában futásban végződnek. Egyik ilyen alkalommal fut össze Júlia (Odin-nek beöltözve) Roemoval, a Montague család örökösével. Mint látható eléggé eltér Shakespeare-től, de a szerelmi száll itt is ugyanaz lesz
És akkor térjünk rá a különbségekre ami miatt nekem ez jobban tetszik. Mindig is bajom volt a shakespeare-i művel, hogy nem indokolja meg a két család ellentét. Az animében azonban más a helyzet. Itt köztudott, hogy a két család egymás politikai ellenfelei, és miután a Montaguek egy puccsal átvették a hatalmat, jogos a Capulet család bosszúvágya. Éppen ezért sokkal jobban érthető, hogy miért is ellenzik Romeo és Júlia szerelmét
A másik nagy különbség, és ez az ami miatt igazán megszerettem az animét a szerelmi szálban van. Shakespeare-nél Rómeó és Júlia első látásra egymásba szeret, az első éjszaka örök szerelmet esküsznek egymásnak, majd mindjárt másnap összeházasodnak. Ez igazán romantikusnak hangzik, de mai világban - és talán már Shakespeare idejében is - elég hihetetlennek és szokatlannak tűnik. Ezzel szemben az animében, bár a kölcsönös vonzalom itt is első pillanatra kialakul közöttük, mégsem kapkodják el a dolgokat. Tőbbször találkoznak mire egyáltalán érzelmeiket feltárnák egymás előtt és esküvőről a templomos jelenet ellenére szó sincs az animében. Pontosan azért, mert az animéban Rómeó és Júlia többször találkoznak jobban megismerik egymást, sőt egy ideig együtt éltek, szerelmük számomra sokkal hihetőbbnek valósabbnak tűnik, mint Shakespeare-nél.
Még egy dolog ami miatt az animét jobbnak találom. Az animében Rómeó és Júlia küzdenek azért hogy szerelmüket elfogadják. Először elszöknek Neo Veronából, de miután elkapják őket rájönnek, hogy ez nem megoldás. Júlia elsősorban környezetét próbálja meggyőzni arról, hogy Rómeó nem olyan ember, mint az apja, és méltó az ő szerelmére. Ha nehezen is de ez sikerül neki, és a Júliát védő Capulet pártiák elfogadják Rómeót, sőt a végén segítik is, hogy megmentse Júliát. Eközben Rómeó pedig száműzetésében - mert itt is száműzik - nem azt várja, hogy idővel elrendeződjenek a dolgok, hanem elkezd egy olyan világot építeni, melyben úgy gondolja, hogy ő és Júlia boldogan élhetnének. Shakespeare-nél ez a küzdés egyáltalán nem jelenik meg, sem Rómeó sem Júlia nem próbálja választását elfogadtatni környezetével, sem pedig a világot nem próbálják átformálni egy olyan hellyé ahol boldogan élhetnének.
Végül pontosan emiatt a küzdés miatt van nagy különbség a halálukban is. Shakespeare-nél Rómeó öngyilkos lesz mikor azt hiszi hogy, Júlia halott, mert nem tudja az életét elképzelni nélküle, és Júlia is ugyanezt teszi, mikor rájön, hogy Rómeó már nem él. Halálukkal ugyan békét teremtenek Veronában, de kérdéses, hogy ez a béke meddig állhat fent. Az animében ezzel szemben Rómeónak és Júliának a szövetségeseikkel együtt sikerül megdönteniük a Mangue család hatalmás és ezzel békét hoznak Neo Veronára. Majd Júlia, hogy megmentse otthonát, fel akarja áldozni életét, de Rómeó, ezt megakadályozza, és pont aközben hal meg, miközben megmenti élete szerelmét. Szóval részéről itt egyáltalán nem beszélhetünk öngyilkosságáról, esze ágában sincs meghalni, csupán a szerelmét akarta megmenteni, ami sikerült is neki. Azonban Júlia itt sem tud élni Rómeó nélkül, és meghal, de az ő halála, sem nevezhető igazi öngyilkosságnak, inkább mondhatnánk, hogy föláldozta az életét, hogy megmentse Neo Veronát. Bár ekkor ezt már önként és boldogan teszi meg, hogy a túlvilágon ismét találkozhasson szerelmével.
Szóval, hogy őszinte legyek semmi bajom az eredeti Rómeó és Júliával, sőt szerintem Shakespeare egyik legjobb műve, de mai világban a sztorija nem túl hihető. Ezzel szemben bár az anime egy kitalált világban játszódik, a szerelmi száll számomra mégis sokkal hihetőbb volt, mint az eredeti műben. Bár igazán akkor lett volna jó, ha nincs Ophélia meg a hülye fája, ami miatt Rómeó és Júlia meghaltak, mert a hapy endeket mindennél jobban szeretem XD