Most, hogy visszatértem az egyetemre, és vége a nyárnak, megpróbálok kevésbé lusta lenni és több blog bejegyzést írni. Először is most a True Blood 4 évadáról.
Mint tavaly nyáron idén is tűkön ülve vártam a True Blood kezdődését. Főképp azért, mert a tavalyi évad egyszerűen zseniális volt. Volt benne vér szex halál a kellő mennyiségben, nem volt nyálas, és minden pillanatban a képernyő elé szegezett. Szóval ennek tükrében nagy elvárásaim voltak a 4. évaddal szemben, amit sajnos nem váltott be, nagyon nem. Az egész évad kész röhej volt. De nézzük meg részletesebben.
A kezdéssel még nem volt baj, ebből a tündéres dologból, még elég érdekes dolog, is kisülhetett volna, ha 10 percnél tovább tart, de legalább megismerhettük Sookie nagyapját :D Sookie több mint egy évig volt eltűnve, evvel a 10 perccel amit a tündérek között töltött. Ez jó volt egy rövidke időugráshoz, ugyanis egy év alatt sok minden változott. Billből Luisiana királya lett, Arlennak megszületett a gyereke, Tara leszbikus lett, Eric megvette Sookie házát, Jason zsaru lett, Lafayett meg boszi klubba jár. Szóval az időugrással és az első résszel még nem igazán volt bajom. Bár a Sookie Eric szerelemi száll már akkor bontakozóba volt, amit én nagyon nem akartam, de legyünk őszinték, nagyon is várható volt.
Az igazi gondok a második résztől jöttek, a boszikkal. Ha a második rész elején Eric megdönti Sookie-t az még rendben is lett volna, de persze nem tette meg. Aztán Bill parancsára egy boszi klubot keres fel ahova Lafayett és Jesus is járnak, és itt a főboszi Marnie törli az emlékeit. Ezután az általam imádott vérengzős, szadista, köcsög Ericből, egy nyálgépet csináltak. Egyszerűen szörnyű volt nézni, ahogy pincsikutyaként kuncsorog egy falat csontért Sookie-nál. És amikor nagy nehezen összehozzák őket olyan két-három részen át tartó nyáltenger és rózsaszín köd volt körülöttük, hogy hányingerem volt tőlük. Majd mikor Eric visszakapta az emlékeit, sajnos érzései Sookie iránt mit sem változtak, és sajnos Sookie-éi is megmaradtak. Na és persze közben Bill is nyomult Sookie-ra, sajnos nem eredménytelenül. Bár én Sookie helyében tutira nem bocsátottam volna meg neki. Szóval az évad végére teljes volt a szerelmi háromszög, ami nem egy nagy grupen szexben csúcsosodott ki, pedig lehet még az is jobb lett volna annál amit kihoztak belőle. Ami nem más volt, mint egy baromi nyálas szakító jelenet, melyben Sookie mindkettőjüket pofára ejti. Én kínomban röhögtem ezen a jeleneten.
Szóval a romantikus szál nagyon elcseszett volt. Ez még nem lett volna akkora baj, ha sztoriban van valami értelem. Mint már említettem a kezdeti tündér szállat 10 perc után törölték és az egész évadban nem hozták vissza. Kérdem én, hogy akkor minek kellett bele? Na aztán jöttek a boszik. A fő gonosz Marnie, akit megszállt egy középkori boszi csaj Antonia szelleme. Ezt az Antoniát vámpírok ölték meg, miután ő jó néhányukat megidézte a napra fényes nappal. Szóval úgy tünik Antonia erőszakkal megszállta Marniet, hogy bosszút álljon. Persze később kiderül, hogy Marnie maga akarta a megszállást, és gonoszabb, mint Antonia, de ez már nem segített a történeten, inkább csak rontott rajta. Szóval Marnie/Antonia a vámpírok pusztítására tör, azzal, hogy minél több hívet szerez magának. Csatlakozik hozzá Tara is, miután még mindig gyűlöli a vámpírokat. De sajna Marnie/Antonai terve hamar nyilvánvalóvá válik a vámpírok számára, ezért lekötözik magukat ezüsttel, hogy ne keljenek fel. Persze Jessica így is majdnem kimegy a napra, de szerencsére Jason ismét hozza a hősies, és ellenállhatatlan formáját és megmenti őt. Szóval zajlik a háború a boszik és a vámpírok között. A 8. rész tájékán van egy egész jó kis rövidke csatajelenet, kb. az első értékelhető jelenetként a soriban. Kb. innentől próbálják felpörgetni a sztorit, ami eddig nagyon lapos volt, de nem sok sikerrel. Itt Marnie a szolgájává teszi Ericet, akivel később meg akarja öletni Billt. Na itt jön képbe Sookie aki csodás tündérképességének köszönhetően – amelyről még mindig nem tudjuk pontosan, hogy micsoda – megmenti Billt és Eric emlékeit is visszahozza.
Ezután a vámpírok és Sookii-ék is külön tervvel állnak elő. Jesus bejutt Marniehoz, majd Sookie és Lafayett is. Közben Billék is próbálkoznak, de mikor megtudják, hogy Sookie Marnienál van, leállnak, nehogy baja essen az imádott nőnek:S Így végül Jesus űzi ki (az a démon maszk minden volt csak ijesztő nem XD) Marnie-ból Antoniát, így megszünik a varázs és Eric meg Bill megölik Marniet. Itt van az egyik legjobb jelenete az évadnak amikor Eric kitépi egy csávó szívét és megissza a benne a lévő vért. Ha ezzel lett volna vége a sorozatnak még nem is lett olyan szörnyű, de nem még rá kellett tenni egy lapáttal. Az utolsó részben Marnie szelleme megszállta Lafayettet, megölte Jesust, hogy megszerezze az erejét, és majdnem máglyán égette el Ericet és Billt. Persze Sookie megint résen volt és Taraval, meg Hollyval megakadályozzák a dolgot. Megidéznek egy csomó szellemet köztük Sookie nagyanyját és Antoniát, akik magukkal viszik Marnie-t, így minden fontos karakter megmenekül. Juppíííí:D
Szóval nekem ez a boszis szellemes sztori nagyon nem jött be. Szó szerint vérszegény volt a dolog. És ezen a mellék szállak se sokat javítottak. Jason vérpárducos szálán is nagyon korán túl jutottunk, és mint kiderült az egésznek értelme sem volt. Aztán ez a Jessica Hoyt Jason szerelmi hármas, teljesen érthetetlen. Tök ugyanaz, mint Sookie-nál csak itt egy vámpír van és két ember. Tara fölöslegesebb a sorozatban, mint eddig valaha. Nagyon örültem amikor az utolsó rész végén a shotgun előtte a fél fejét:D Remélem nem vámpírként hozzák vissza, mert sajna visszahozzák. Lafayett néger szellemnős szála, abszolút felesleges volt, csak az időt húzták vele, elég lett volna csak az a kis jelenet is Jesus-szal Mexikóban, abból is levágta mindenki. hogy ő médium. Aki meg nem annak igen csekély az értelmi képessége. Aztán ott van Sam és Tomy. Amikor behozták a bőre váltós dolgot, azt hittem Sam lesz aki megszerzi ezt a képességet, aztán végül Tomy kapta meg, és úgy mond megölette magát, De hogy minek az számomra rejtély. Sam új nőjével meg a lányával nincs bajom, de nem is vagyok rájuk túlságosan kíváncsi. Arlen a gyerek mizériával idegelet. Andy vérfüggősége kész röhely volt, na meg a végén, hogy összehozták azzal tündércsajjal. Az a gyerek se lesz valami szépség, ha a csajszi teherbe esett:D Aztán ott van még Alcide. Számomra érthetetlen, minnek fogatta vissza Debet, amikor ő is, mint szinte minden jó pasi a sorozatban, Sookie-ba szerelmes. Szerencsére az évad végére rájön, hogy fasz volt. és most hogy ő az új alfa talán többet is fog majd szerepelni. Az egyetlen normális karakter Pam volt. Ő maradt, ugyanolyan mint, volt, beszólogat mindenkinek, főképp Sookie-nak és utálja is rendesen. Egyedül miatta volt nézhető ez az évad.
Az egyetlen pozitívum, hogy szerencsére az utolsó rész sok kérdést hagyott maga után, amit ha jól kibontanak összejöhet egy jó kis 5. évad. Remélhetőleg visszahozzák Russel Edingtont, aki mészárol majd egy keveset. Érdekesnek tűnik Newline tiszteletes újbóli feltűnése is immár vámpírként. Szóval a 4. évad kudarca ellenére bízok egy jobb folytatásban, mert szerintem ezután, már csak felfelé mozdulhat el a mutató.